Rólam
Sziasztok! Isten hozott a fényképek világába! Nándor vagyok és jelenleg Brassóban lakom és dolgozom. Eseményeket és természetet megörökítő fényképész vagyok és el vagyok ragadtatva attól, hogy kiváncsi vagy elolvasni az alábbiakat. Amit a bemutatkozó oldalaimon fel fogsz fedezni, nem feltétlenül képez egy portfóliót, hanem inkább az én történetemet, azt a módot, ahogyan én a fényképet általában értelmezem.
Az első kapcsolatom egy fotókamerával 10 éves koromban történt, amikor édesapám egy fotókamerát vásárolt nekem, egy bőrhuzatos, orosz gyártmányú SMENA-t, ami nagy becsben állt az akkori időkben, aminek egy nagyon merev kapcsológombja volt, amit teljes erőmből be kellett nyomnom, hogy egy fényképet készíthessek.
Filmtekercses kamera volt, abban az időben a digitális még nem létezett, a tekercs kézileg tekeredett le, és a pozíciókat jelző kerekecske mindig tévesen jelezte a pozíciókat és ebből adódtak a dupla, elégett exponálások vagy éppen a nem sikerült keretek. Abban az időben nem beszéltünk kompozíciókról, világításról, érzelmekről, csak egy kedélyes, a családról és a barátokról fényképeket készítő játékról.
Azóta sok fotókamera ment át a kezemen. Ma számomra a fénykép önmegvalósítási eszközt jelent, és arra törekszem, hogy a nézőnek fényképeimen keresztül a megszokott látásnál valamivel többet nyújtsak, hangulatok, racionális és emocionális részletek tükrözését, bizonyos hangulatok és üzenetek szavakon túli közvetítését.
A fényképészet az egész életemet megváltoztatta. Amikor a fotókamera keresőjén át nézek, a világot más szemmel látom, apró részleteket veszek észre, azokat amik máskor mintha eltűntek volna a szemem elől: egy falevél, egy lepke, egy emberi mosoly képe most sokkal szebb és értékesebb, mint azelőtt volt. Fényképeim által az értelmes megfigyelést előtérbe hozom, a külső és belső világ felfedezését, egy érzelmes kapcsolatot.
Szeretem az őszinte embereket és a pillanatok őszinteségét, szeretem megtalálni az ihletemet mind abban, ami körülvesz. A részletek, a belső átélések érzékeny megfigyelésében fontos helye volt annak a tíz évnek is, amit angol nyelvtanárként az oktatásügyben töltöttem, ahol egy pillanatig sem szabad elhanyagolni az érzelmi hangulatokat, amikor diákokat, gyerek lelkeket oktatsz.
Függetlenül attól, hogy eseményekről vagy természetről készítek fényképeket vagy portrékat, mindig üzenetről, történetről, érzelemről van szó.
Befejezésként megköszönöm családomnak, aki mindig boldogan támogassa a szenvedélyemet, amit némelykor a realitás határán túlvittem, de nem az irreálisba, hanem egy megmentő világba, a megismerés világába.
Én itt most befejezem, helyettem továbbra a fényképek beszéljenek!